Mindig is tanárok iskoláját akartuk

Gyerekeink mérlegeljenek, döntsenek, önállósodjanak. Figyeljenek magukra és másokra. Aktívan tegyenek azért, hogyan élnek.

Valami ilyesmit írtunk fel az első post-itekre, amikor elindítottuk a Budapest Schoolt. És hamar rájöttünk: ezt egy hagyományos iskolától nehéz elvárni.

A gyerek ugyanis rengeteget tanul abból, amiben él. Ha azt szeretnénk, hogy felelősséget vállaljon, akkor felelősséget vállaló felnőttekre van szüksége. Ha azt szeretnénk, hogy önállóan tudjon dönteni, akkor olyan közegben kell felnőnie, ahol mások is döntéseket hoznak. Ha azt szeretnénk, hogy közösséget építsen, akkor közösséget építő embereket kell látnia maga körül.

Ezért a Budapest Schoolban a tanárok nem egyszerűen tanítanak. Iskolát is csinálnak. Valódi irányítási joguk van nemcsak a tanteremben, hanem az iskola egészének működésében is. Döntenek, alakítanak, felelősséget vállalnak, és végre is hajtják a döntéseiket.

Nem mi találtuk ki ezt. Csak komolyan vettük.

Sokat olvastunk más iskolákról és szervezetekről. A Trusting Teachers with School Success című könyvben tanárok által vezetett iskolákról olvastunk.

Frederic Laloux a Reinventing Organizationsben arról írt, hogyan működnek azok a szervezetek, ahol a döntések közelebb kerülnek a munkát végző emberekhez. Ken Robinson pedig újra és újra azt hangsúlyozta, hogy az oktatás megújulása nem központi utasításokból, hanem élő iskolai közösségekből születik.

Ezek más nyelven, de ugyanarra a felismerésre vezettek:

a jó iskola nem attól lesz jó, hogy valaki egyszer jól megtervezi. Attól lesz jó, hogy azok alakítják nap mint nap, akik benne dolgoznak.

Amikor még nem volt iskola

Csakhogy amikor elindultunk, nagyon messze voltunk ettől. Volt lelkesedés, bizalom és rengeteg személyes energia, de még nem volt kész szervezet, közös rutinokkal, megosztott felelősséggel és stabil működéssel.

Az első években leginkább mi, alapítók és néhány lelkes önkéntes tartotta össze az egészet. A saját pénzünket, kapcsolatainkat és rengeteg munkát tettünk bele. Nem befektetésként. Egyszerűen csak csináltuk, amit kellett.

Ez az alapítói energia elég volt ahhoz, hogy létrejöjjön valami fontos: öt-hat helyszínen működő magántanulói közösségek hálózata. Ma ezt hívom zugiskolának. Szerették a gyerekek, szerették a szülők, és mi is azt éreztük, hogy nagyon megy a szekér.

Aztán 2018-ban egy konferencián odalépett hozzám valaki egy hivatalból, és azt mondta: ha már ekkorák vagytok, előbb-utóbb állami akkreditációt kell szereznetek.

Nem mi kerestük az akkreditációt. Az akkreditáció talált meg minket.

Ekkor kezdtem megérteni, hogy egy iskola nemcsak pedagógiai vízió. Intézmény is. Bizonyítványokkal, hatósági eljárásokkal, szabályokkal, felelősséggel és rengeteg adminisztrációval.

Közben pedig elfogyott az alapítói pénzünk.

Világossá vált, hogy a következő lépést már nem tudjuk egyedül finanszírozni. Nemcsak pénz kellett, hanem stabilitás is. Olyan szervezet, amely nem azon múlik, hogy baj esetén valamelyik alapító gyorsan átutal pénzt valahova.

Így kerültek a képbe a befektetők. Olyan emberek, akik hittek abban, hogy Magyarországon lehet másfajta iskolát építeni. Nemcsak pénzt hoztak, hanem fegyelmet, átláthatóságot és hosszú távú gondolkodást is.

Erre nagyobb szükségünk volt, mint előre gondoltuk. 2019-ben nem kaptuk meg az akkreditációt, és egy időre újra bizonytalanná vált, hogy egyáltalán létezhetünk-e. Egy év küzdelem következett. Ekkor lett igazán fontos a befektetők szerepe.

A pénzük már nem a növekedést finanszírozta, hanem a túlélést.

Ahogy a közösség átvette az iskola alakítását

Miközben egyre fegyelmezettebb és professzionálisabb szervezetet építettünk, egyre több ember kapcsolódott be az iskola alakításába is.

Egy ideig mintha két külön munka zajlott volna egyszerre. Az alapítók, a befektetők és az igazgatóság az intézményépítéssel foglalkoztak. A tanárok pedig azzal, hogyan legyen jobb iskola a Budapest School.

Aztán a kettő lassan összenőtt. A Budapest School egyre inkább olyan közösséggé vált, ahol a munkatársak nemcsak tanítanak, hanem alakítják is az iskolát.

Néha én fogalmazok meg egy ötletet. Néha egy tanár. Néha már nem is tudjuk, ki mondta ki először. Egy beszélgetésből indul, mások hozzátesznek valamit, vitatkozunk róla, kipróbáljuk, és végül közös döntés lesz belőle. A hiányzások kezelésétől az érzelmi nevelés tantervén át az új helyszínek indításáig egyre több kérdésben így születtek meg a megoldások. Nem gyorsan, és nem konfliktus nélkül. De éppen ezek a viták alakították a szervezetet.

Közben a befektetők szerepe is megváltozott. Formálisan továbbra is tulajdonosok maradtak, a gyakorlatban viszont egyre inkább annak a közös gondolkodásnak lettek részei, amelyből a Budapest School működése született.És közben lassan megváltozott a válasz arra a kérdésre is, amit az elején feltettünk magunknak.

Ha egy iskola valóban önálló közösség, akkor ki a fenntartója?

Tíz évvel később egyre kevésbé tűnt úgy, hogy erre a válasz az alapítók vagy a befektetők. És egyre inkább úgy, hogy maga a közösség.

Mi hajtja valójában a Budapest School-t?

Körülbelül két éve kezdtem megérteni, hogy van még egy kérdés, amire választ kell adnunk.

Egy hagyományos vállalkozásnál a tulajdonos azért tulajdonos, mert részesedik a nyereségből. Ez jól működik egy gyárnál vagy egy szoftvercégnél. De a Budapest School soha nem a nyereségért létezett.

Azt szeretnénk, hogy több gyerek tanuljon olyan iskolában, ahol önállóságot, felelősségvállalást és együttműködést tanulhat. Azt szeretnénk, hogy fejlődjön a pedagógia, jobb hely legyen az iskola a gyerekeknek és a tanároknak, és minél nagyobb hatásunk legyen. Erre végtelen sok pénzt el tudnánk költeni. Mi szab ennek határt?

Ekkor jött a felismerés: a profit és a küldetés ugyanabból a forrásból táplálkozik. Ha több pénzt vesznek ki a tulajdonosok, kevesebb marad a küldetésre. Ha többet fordítunk a küldetésre, kevesebb jut osztalékra.

Ez felesleges konfliktust szül. Ha nagyobb társadalmi hatást akarunk elérni, kisebb lesz a profit ígérete. Ha nagyobb profitot ígérünk, kevesebb marad a társadalmi hatásra. És ahogy a szervezetben, a munkatársakban egyre erősebb lett az igény, hogy a társadalmi hatással foglalkozzunk, bennem is egyre erősebb lett ez a konfliktus.

Ekkor jöttem rá, hogy a befektető tulajdonosok hozamelvárását tisztességesen rendezni kell. Nem azért, mert a befektetők rossz helyen vannak a történetben, hanem azért, mert a szerepük beteljesült: segítettek létrehozni és stabil intézménnyé építeni a Budapest Schoolt.

Ha ezt a hozamelvárást lezárjuk, akkor nyílik meg az út ahhoz, hogy a Budapest School valóban for purpose szervezetté váljon: olyan szervezetté, amelynek nem mellékes célja a társadalmi hatás, hanem ez a működésének középpontja.

Ez mutatta meg, hogy a Budapest School kinőtte azt a struktúrát, amelyre a létrejöttéhez szüksége volt.

A következő lépés

Ezért most egy újabb lépést teszünk. A Budapest School kifizeti a befektetőket. Ők pedig fokozatosan átadják tulajdonosi szerepüket a munkatársak közösségét képviselő egyesületnek.

Nem arról van szó, hogy a munkatársak egyenként tulajdonosokká válnak. És nem is arról, hogy a befektetők eltűnnek a történetből. Inkább arról, hogy a jogi struktúra utoléri azt, ahogyan a Budapest School valójában már évek óta működik.

A szervezetet ma már nem az alapítók építik. Nem a befektetők működtetik. Hanem azok a munkatársak, akik nap mint nap életben tartják. Azért vontuk be a befektetőket, hogy létrejöhessen a Budapest School. Azért tudjuk most lezárni a befektetői korszakot, mert a Budapest School működik. Ez nem a befektetők kudarca. Éppen ellenkezőleg: ez az ő sikerük is.

A befektetőktől soha nem adományt kértünk. Befektettek, és most az eredetileg nekik ígért megtérüléssel kapják vissza a pénzüket. A részletek  Forbes cikkében (regisztráció után) lehet bővebben olvasni.

Ez tette ezt valódi social impact befektetéssé: a pénzük egy működő magyar iskolát segített létrehozni, amelynek ma már hatása van az oktatásra, miközben pénzügyileg is megtérült.

Ezzel a Budapest School hajtóereje is tisztábbá válik. Nem exitre játszunk. Nem részvényértéket akarunk növelni. Nem az a kérdés, hogyan lehet megtérülni. Hanem az, hogyan tudunk minél nagyobb társadalmi hatást elérni.

Ezért fontos ez az átalakulás. A Budapest School így válhat igazán for purpose szervezetté: olyan iskolává, amelynek a működését nem a tulajdonosi megtérülés, hanem a küldetése hajtja.

Ki vigyáz arra, hogy a BPS BPS maradjon?

Persze ez félelmetes. Nemcsak a szülőknek, nekem is. Tíz éven át mindig volt valaki, akire fel lehetett nézni. Először az alapítókra. Aztán az igazgatóságra. A befektetőkre. Mindig volt egy pont, ahová végső soron fel lehetett vinni egy kérdést.

Szerintem sok szülő most azt kérdezi: ha egyre kevésbé leszek végső tekintély, akkor ki fog vigyázni arra, hogy a Budapest School Budapest School maradjon?

Értem ezt a félelmet.

Én az elmúlt években azt tapasztaltam meg, hogy a Budapest School minőségét már ma sem a tulajdonosok és az alapítók biztosítják. Nem a részvényesek dolgoznak a gyerekekkel. Nem az igazgatóság írja a tanulási kereteket. Nem a tulajdonosi közgyűlés fejleszti az érzelmi nevelést. A minőséget azok a munkatársak hozzák létre nap mint nap, akik az iskolát működtetik.

Ugyanaz a rendszer vigyáz arra, hogy a BPS BPS maradjon, amely ma is működteti az iskolát: a tanárok, a minőségbiztosítás, a szerepkörök, felelősségi területek, az akkreditáció, a munkatársak közössége, a szülői visszajelzések és az a kultúra, amit tíz év alatt közösen építettünk. A tulajdonosi váltás ezek közül egyiket sem szünteti meg. Éppen ellenkezőleg: azt akarjuk, hogy ezek erősödjenek tovább.

Egy közösség önmaga fenntartója

Talán ezért érzem egyszerre ijesztőnek és természetesnek ezt a lépést. Mert mostantól még kevésbé lehet majd azt mondani, hogy valaki odafent megoldja.Ha valami nem működik, az a mi dolgunk lesz. Ha valamit meg kell védeni, az a mi dolgunk lesz.

Ha a Budapest School tíz év múlva is Budapest School lesz, azt sem egy tulajdonosnak vagy egy alapítónak köszönheti majd, hanem annak a közösségnek, amely nap mint nap életben tartja. Ez nagyobb felelősség, mint amit valaha vállaltunk. De talán éppen erre készültünk az első naptól kezdve.

Mert az elmúlt tíz évben újra és újra ugyanazt tanultam meg: a tartós változás nem kívülről érkezik. Először néhány ember hite és energiája kellett. Aztán tőke. Aztán intézmény. Aztán közösség.

Most a tulajdonosi struktúra is utoléri azt, amivé a Budapest School közben vált: egy önfenntartó közösségnek önmaga lehet a fenntartója.