Mit jelent hajléktalannak lenni? A gyerekek válaszokat kerestek – és történeteket találtak

Egy meleg vacsora. Egy beszélgetés. Egy pillanat. A Budapest School P10-ben tanuló gyerekek közösségi vacsorát szerveztek hajléktalan embereknek – nem jótékonykodni, hanem kapcsolódni, tanulni, együtt lenni. Mert van, amikor a legnagyobb tanulás nem a könyvekből történik, hanem a valóságban – egy terített asztal mellett.

A modul, amelyben ez a különleges este megszületett, a szegénységről és a hajléktalanságról szólt. A gyerekek a Socopoly társasjátékon, beszélgetéseken keresztül és saját élmények segítségével mélyültek el egy olyan világ megismerésében, amelyhez sokszor semmilyen kapcsolódásuk nem volt korábban. A cél nem az volt, hogy minden problémát megértsenek vagy megoldjanak – hanem az, hogy nyitottabbak legyenek, árnyaltabban gondolkodjanak, és felfedezzék: van választási lehetőségük, hogy mit kezdenek a saját erőforrásaikkal.

A vacsorát a gyerekek készítették elő, a menütől a terítésig minden részletben benne voltak. Volt, aki főzött, volt, aki díszített, más a vendégeket fogadta vagy a programot vezette. Az este során tartalmas beszélgetések alakultak ki, sok nevetés és néha csend – mert néha az együtt hallgatás is kapcsolódás. A gyerekek közül többen meséltek arról, milyen erősen él bennük az este emléke, milyen érzés volt, amikor egy-egy hajléktalan vendég megköszönte a meghívást – vagy egyszerűen csak azt mondta: jó itt lenni.

A program egyik legfontosabb célja az volt, hogy a gyerekek megtanuljanak nézőpontot váltani. Hogy lássák: a világ nem fekete-fehér, és a hajléktalanság mögött mindig sorsok, történetek, gyakran tragédiák vannak.

A hajléktalanságot nem elméletként tanulták. Találkoztak hajléktalan emberekkel, beszélgettek velük, kérdeztek, meghallgatták őket. És végül azt mondták: szeretnénk visszaadni valamit abból, amit kaptunk. Így született meg az ötlet: szervezzünk közösségi vacsorát. Olyat, ahol nemcsak ételt adunk, hanem időt, figyelmet, jelenlétet.